2. A mindenféle búcsúk estéje..

Eljött az idő.. Lassan baktattam le az intézet portájára, a macskámért.
-Helena?-jött utánam egy nő. Bólintottam, majd a személyimet felmutatva levettem az asztalon lévő állathordozót.-Meg érkezett az apád.
-Remek..-suttogtam, majd a nő után indultam. Az igazgatóhoz vezetett.
-Mr. Malik, a lánya.-engedett előre. Az asztal előtt állt egy fekete hajú, bőrdzsekis... férfi. Zayn Malik. Az 5 éve feloszlott One Direction egyik szép fiúja.
-Heló.-intettem, majd a táskáimmal, s macskámmal kezemben be sasszéztam a kis ajtón.
-Szia.-mosolygott kedvesen, de mégis meglepődve. 16 év után megtudta hogy jéé! Van egy lánya.-Izé. a nevem Zayn Malik.. -nyújtotta felém egyik kezét.
-Helena.-fogadtam gesztusát, távolság tartó..-temettem el magamban új tulajdonságát. Végül lassan az egyik székbe ereszkedtem.
1 órával később már a kocsiban ültünk.
-És.. Hogy hogy hozzám kerültél?-törte meg a több perces csendet.-Amanda szülei?
-Tudod..-kezdtem ridegen- Attól, mert a vég rendeletben az áll, hogy anyám azért küld hozzád, mert szeretné hogy megismerkedjünk és azt akarja hogy mindig emlékeztesse rá valami.. Ez még nem igaz. Anyám szülei faszfejek..
-Hogy beszélsz?-csattant fel. Megvontam a vállam majd folytattam.
-Sosem szerettek, mert tönkre tettem az egy szem lányuk életet.
-Helena.-hüledezett.
-Elnézést.-mondtam egy csepp megbánás nélkül. Elképedve motyogott valamit, majd tovább hajtott.. Végül megérkeztünk. Egy nagy fehér kertes ház.. Szó nélkül pattantam ki, majd kezembe véve az állathordozót, és az egyik utazó táskámat befelé indultam.-Ha nem készítem ki őket elsőnek, később mindent engednek majd..-mosolyogtam..
-Menj csak be.-jött utánam Zayn. Szabad kezemmel lenyomtam a kilincset, s egy hatalmas nappali tárult elém. Minden fehér és barna. Ízléses ülőgarnitúra, előtte egy hatalmas TV. Könyves polcok, tele mindenféle könyvekkel.. A falakon képek. Róla, A bandáról, és egy szőke hajú nőről.
-Sziasztok!-jött elő egy szobából a nő.-Perrie vagyok!-mosolygott kedvesen majd megölelt.
-Helena-mondtam, majd kérdőn Zaynhez fordultam.
-Helena ő itt Perrie.. a menyasszonyom.
-Mid?-nevettem el magam.
-Menyasszonya, 5 nap múlva összehátasodunk!-nyomott puszit a szőkeség apám arcára.
-Hát.. Jól ide csöppentem..-suttogtam, majd a kínos csend elkerülése végett kivettem Mancsot ( a macskámat) hordozójából.
-Nézd.. Mi nem nagyon tudtunk felkészülni az érkezésedre..-magyarázkodott Zayn-Ezért így random ezt a szobát tudtuk előkészíteni.-nyitott be egy fehér ajtós szobába. Bent citromsárga barna, és narancs színek uralkodtak. Nem az én stílusom.
-Remek lesz..-tettem le egy kör fotelbe macskámat.
-Öm..Ő bent lesz?-kérdezte félénken Perrie.
-Hát remélem!-néztem rá. Bólintott majd a lány búcsújára hivatkozva elslisszant készülődni.
-Neked nem ma lesz az utolsó partid?-fordultam az ajtóban ácsorgó Zaynhez.
-De..Viszont.. Nem tudom hova.. Öm...Tegyelek.-felelte zavartan. Ez az ember az apám? Egy értelmes kerek mondatot nem nyögött még ki..
-Basszus.. Nem tudom fel tűnt-e..Apa!-hangsúlyoztam ki az utolsó szót,-De el leszek..-mondtam, majd a ruháimat ölembe véve bedobtam az üresen árválkodó szekrénybe.
-Hát..Gondolom. De a házat meg mutatnám.-tette kezét vállamra..
30 perc múlva már minden zegzugot kiismertem. Meglehetősen egyszerű lakás. Semmi labirintus érzés. Csak a falak, és egyenes folyosók. A régi házunk tele volt ki rejtekhelyekkel. Sok dísszel, lommal. Imádtam.. Hozzá kelessz szokni ehhez..
-Tehát. Ja. Ez a házunk.
-Látom..-mondtam már kissé ingerülten Alig pár órája vagyok összezárva ezzel az emberrel de már az idegeimen táncol..-Te nem mész készülődni?-próbáltam lerázni. Egyedül akartam maradni, a gondolatokkal, és Manccsal.
-De..-indult ki.-Viszont, te jössz velem? Vagy Perrie-vel?
-Veled megyek..-mondtam határozottan. Nem láttam esélyét hogy itthon hagyna.-Át öltözöm..-adtam tudtára, mehet..
-Rendben.. Én felhívom a srácokat.-suttogta, majd maga elé bámulva kisietett szobámból. Szomorúan kezdtem el pakolászni. Egy vad idegen emberhez költöztem, és ma még a legénybúcsújára is el kell vinnie.
*Zayn szemszöge*
Ez a lány.. Nem lehet az én lányom. Olyan szomorú, elvont, kedvetlen...
-Perrie! Szivem!-léptem be szobánkba.-Oh.. már kész is vagy? Hát.. Én viszem magammal Helenát.
-Rendben.. és Zayn!-fordult vissza az ajtóból-Sok sikert.. Szimpi a csaj, csak kicsit depis, hisz meghalt az anyja..-mosolygott, majd tűsarkújában kitipegett. Igaza lehet..
*Helena szemszöge*
Idegesen kapkodtam magamra a legelegánsabb ruhámat. Mi a francért megyek én is?  A fájdalmasan magas cipőmben siettem konyhánkba, s egy tálkát kutatva, adtam kaját Mancsnak. Csengettek.
-Helena! Ki nyitnád?-kiáltott ki Zayn. Persze.. Agrh.. Az ajtóhoz sétáltam majd a kukucskálón kinézve, pár barna fürtöt pillantottam meg...