6. Első nagy vita

Belépve Mancsot pillantottam meg, aki kényelmesen feküdt ágyamon.  Fáradtan vettem le magamról ruhámat, majd félre dobtam, s az ágyhoz sétáltam.

Mancs rögtön felkelt, és mellém dörgölőzött. Simogatni kezdtem végül, egyenletes dorombolásától majdnem álomba szenderültem, mikor szemeim kipattantak, s eszembe jutott, ha már pizsamába nem is öltözöm át, de a sminkemet le kell mosnom! Vonakodva lépkedtem fésülködő asztalomig, majd ott bőröndömből elővéve a hozzá szükséges dolgokat, gyorsan eltüntettem arcomról a mázat. Jobban belenéztem az előttem lévő tükörbe,de nem az nézett vissza, mint amire számítottam. Smink nélkül, meglátszott, hogy valami nincs rendben. Az arcom beesett, szemeim karikásak voltak, szám kirepedezett, s körülötte piros volt. Megviselt anyám elvesztése, és apám hirtelen berobbanása életembe. Meg Perrie-é. Hihetetlen! Nem sokáig gondolkodtam, inkább nyugovóra tértem. Az ágy kellemesen puha volt, a takaró és párna pedig meglehetősen vastag, tekintettel Decemberre. Elengedtem egy enyhe mosolyt, mikor megéreztem azt az illatot párnámon, mint Perrien. Szemeim lecsukódtak, de nem sokáig aludhattam, mert halk beszélgetés csapta meg fülem. Úgy hallottam Zayn is haza ért.
-Harry! Állj meg addig a lábadon, míg bezárom az ajtót! Ó hogy az a..-szitkozódott apám. Harry? Mit keres ő itt? Lassan és bizonytalanul bolyongtam el ajtómig, majd ahogy kinyitottam megpillantottam egy dülöngélő fürtös fejű férfit.

-Helena!-szólított meg apám. Felé néztem-Bocs, hogy felkeltettelek.-motyogta, majd barátja hóna alányúlva a kanapéig tántorgott vele.-Oh. Kicsim! Helena felkeltenéd? És amúgy meg... Miért vagy te fehérneműben?-figyelmen kívül hagytam kérdését, és Perrie-hez léptem, majd keltegetni kezdtem őt. Nyöszörögve, de felkelt, végül egy puszit nyoma Zayn arcára szobájukba lépdelt. Én sem tettem mást, ott hagytam szenvedő apámat, és a berúgott barátját. 

*Másnap reggel* 

Bizonyosan sokáig aludtam volna, ha valaki nem kezd el öklendezni a mellettem lévő fürdőben. Köztudottan rossz alvó vagyok, így néha arra is felkelek, mikor Mancs leugrik az ágyról. Felkaptam a bőröndöm legtetején található melegítőt, és felsőt, majd a fürdőbe siettem megnézni ki az. Harry térdelt a WC kagyló előtt, s próbálta magából kiadni a maradékot. Sosem undorodtam az ilyentől, inkább segítségére siettem. Perrie egyik hajpántját fejére tette, majd hátát kezdem simogatni, állítólag ez segít. Fáradtan pillantott fel rám, valószínűleg mondani is szeretett volna valamit, de hívta a kényszer, újra hányni kezdett. Ezt még háromszor ismételte meg, majd felállt.

Szája kissé olyan volt, de látszott, mindjárt összeesik fáradtságában, és rosszullétében. Így megfogtam kezét és a csaphoz húztam őt, majd egy törölközőt bevizezve, megtöröltem arcát. Enyhe félmosoly jelent meg szépen ívelt arcán, majd szemei kezdtek lecsukódni. Nem hagyhattam hogy állva elaludjon, így egy kis vizet öntöttem arcára. Azonnal ,,felkelt" , s valami különleges düh lobbant szemeiben.
-Menj és aludj!-mondtam, és kimentem a konyhába Perriehez. Hallottam lomha lépteit mögöttem.

-Jó reggelt!-mosolygott a szőke. Bólintottam, majd a pultra ülve figyeltem ahogy pakolászik. Pár óra múlva már csak ketten ültünk a nappaliban.. Harry és én, na meg persze Mancs.Zayn és Perrie az esküvő dolgait intézték. Mindketten fáradtan, és nyúzottan. Nem sok idő kellett hozzá, s máris egymásnak dőlve aludtunk, ölünkben macskámmal.

5. Isaac

Teli hassal,és kicsit szédülve szúrtam fel a villámra az utolsó szem paradicsomot. Isaac jóval hamarabb fogyasztotta el a rendelését,és még én az utolsó falatokkal szenvedtem,ő addig mosolyogva kérdezgetett tőlem. Hihetetlen kisugárzással rendelkezik ez a srác,és valami eszméletlen a mosolya. Tanulandó,hogy milyen óvatosan,és érzéssel kérdez rá egy-egy személyesebb dologra,és nem feltétlenül várja el hogy válaszoljak,ha épp nehezemre esik. Amikor egy kicsit elfordítottam a fejemet,az nem azért volt mert nem akartam őt beavatni a kis,sajátos titkaimba,hanem azért mert szégyelltem az adott választ,vagy épp a sírás határán voltam. Olyankor finoman bocsánatot kért,majd egy vidámabb téma felé terelődtünk. Ha összegeznem kellene az estét,azt mondanám hogy szívesen megismételném. Valahogy megnyugtató ahogyan beszél hozzám,és hogy ő tényleg átérzi azt,ami én keresztül mentem,vagy éppen megyek,és nem csak úgy oda mondja hogy „Ja,igen,hé..szereted a hokit?” Amikor a vacsorámat leöblítettem egy pohár vízzel,hirtelen nagyon tele lettem. Igen,egy tál salátával is eltud telni az ember..soha nem értettem hogy a férfiak hogyan tudják magukba préselni azt a sok ételt amit maguk elé kapnak. Mindenesetre ma már nem akarok több ételre nézni.

Fizetni készültem,amikor Isaac óvatosan megfogta a kezemet,és vissza helyezte az ölembe,jelezvén hogy ne legyek ennyire ostoba,hisz ő fizet. Tetszett ez a gesztusa,bár úgy hiszem hogy ez egy alapkövetelmény,hisz a filmek,mesék is csak ilyen aranyos jelenetekkel vannak tömve. Így a cuccomat összeszedve,illedelmesen megköszöntem a vacsorát,és hogy szerzett nekem egy ilyen remek estét.Amikor felálltunk az asztaltól,nagyon nehéznek éreztem a testem,és éreztem hogy valami nagyon nincs rendjén odabent…Kicsit émelyegni kezdtem,de a kísérőm megfogta a kezem,és a kocsi felé vezetett. Hálás voltam neki amiért segített,és nem kiáltott fel hogy „Csak ki ne dobd a taccsot!” Amikor a főútra érkeztünk,Isaac aggódóan rám nézett. -Minden oké? – mosolyodott el. - Persze! –néztem rá,majd egy mosollyal nyomatékosítottam állításom. – Csak azt hiszem,a hirtelen jött változások,most itt pecsételődnek meg. - Hazaviszlek. – jelentette ki. – Merre laksz? A kérdésén elcsodálkoztam. Merre lakok? Egy napja se vagyok Londonban,és máris eltévedek. Remek. - Merre lakok? – ismételtem meg a kérdést. – Hát,tudod,ma érkeztem Londonba,és még nem volt időm megfigyelni hogy hol fogok élni. A kijelentésemen felnevetett,de amikor látta hogy nem viccnek szántam,egy kicsit elkomolyodott. Ekkor döntöttem úgy hogy felhívom Zayn-t,akarom mondani apát,és megtudakolom hol is lakok. Az említett személy úgy a 8.-ik csörgése felvette a telefont,és „enyhén” alkoholos hanggal üdvözölt. - Hey! Hol vagy,Drágám? - Üm..apa? Melyik utcán van a házatok? A házunk? - javítottam ki magam. Ezzel úgy érzem még meg fog gyűlni a bajom. - King Street 152. – köhintett egyet,majd hozzá tette. – Minden rendben,ugye? - Miért ne lenne? Csak épp hazafelé tartok,és nem tudtam merre is van az a haza. – magyaráztam. Zayn még pár alapvető kérdés feltétele után letette a telefont. Isaac mosolyogva figyelte a mozdulataimat,amint elraktam a telefont,és egy kulcsot kerestem amivel bejuthatok majd a házba. - Apád nagyon félt. – állapította meg. - Ez amolyan jó fejség. – reagáltam le. – 1 év múlva megismer. - És,talán..nekem is lehetne egy ilyen lehetőségem? – tette fel a kérdést,amint bekanyarodott az adott utcára. - Szeretnéd? – vigyorogtam rá.

Azért egy kis büszkeséggel töltött el hogy 1 nap alatt már találtam egy olyan embert,akinek számíthatok a barátságára,és ha úgy van,bármikor telefonálhatok,írhatok neki. Miután felírtam egy darab gyűrött lapra a telefonszámomat,újra megköszöntem az estét,és hogy megmentett a sok 30-as pasi köréből. Kiszállás előtt egy kicsit haboztam hogy adjak-e neki egy puszit,vagy valamit búcsúzás képen,de úgy ítéltem meg hogy pár órás ismeretség után,talán még nem kéne. Így egy öleléssel ajándékoztam meg őt,majd a házunk felé vettem az irányt,ahol égtek a lámpák. A kapu nyitva volt,és az ajtó is alig volt becsukva. Kezdetben megijedtem,de amikor megláttam kidőlve Perrie-t a kanapén,miközben a cipői a bejárati ajtó előtt hevertek,és a kulcsa,a táskája a nappaliban szana-szét hevert,akaratlanul is elmosolyodtam. Legalább neki is jól sikerült az estéje. Kikapcsoltam a nappaliban halkan szóló TV-t,majd a fotelben talált pokróccal betakartam Perrie-t,és az új szobám felé vettem az irányt…